Bonsai kiállítási egységek

Magyarországon, a bonsai kultúra fejlődésével egyenes arányban nő az igény arra vonatkozóan, hogy kiállításokon a növényeket megfelelő módon, esztétikusan mutassuk be. Kialakult ugyan egyfajta speciális környezet, de a sikeresebb kiállítások rendezése érdekében figyelembe kell venni a kifinomult Japán szokásokat. Európában ismeretlen a Kínai „Feng-liu”, vagy a Japán „Furyu”, esztétikai fogalma, amely az „elegáns szórakozás a választékos elegancia” jelképévé vált. Egy kompozíció belső értelmét kevés, gondosan megválogatott eszközzel fejezik ki. Ez az úgynevezett „gazdaságosság” azonban nem a szellemi szegénységben vagy fantáziátlanságban gyökeredzik: sokkal inkább mély belső tartalmat hordoz. Ezért a japán művészek, a sejtetés, a befejezetlen kifejezés mesterei lettek. A különböző művészetek állandó gyakorlása, a különböző formák, anyagok és színek kombinációja alkalmazásával a japán művészek hatalmas képzelő- és alkotóerőről tettek tanúbizonyságot. Lényeges elem az üres tér bevonása a művészeti alkotásokba, hagyjunk elegendő helyet a fák között, hogy egymagukban is szemügyre lehessen venni őket. Ez a technika a szemlélőt automatikusan elvezeti egy olyan pontig, ahol behatolhat a dolgok felszíne mögé, ezzel az alkotói folyamat aktív részesévé válik. Ebben az összefüggésben az asszimetria alapvető szerephez jut. A szimmetria a japán felfogás szerint megzavarja az ihletet, mert ellentmondásban van a természettel, és kizárólag az ember műve lehet. Az egyik ilyen kifinomult bemutató tér az OSHITA újkori alakja, a Tokonoma-alkov, egy művészien berendezett fülke. A Tokonoma a japán ház szent helye, egyben pedig a Zen-kápolna oltárának őse. Ebben állítják ki azokat a műtárgyakat, melyek a ház tulajdonosának szemében különleges, értéket képviselnek. Általában mindössze három tárgy áll itt, melyek kiegyensúlyozott kapcsolatban állnak egymással. A tárgyak kiállítása három síkon történik: fent, a háttérben függ egy tájkép-tekercs, japán neve: „sumi e”, a „középső síkban” található egy, formájában a tájképhez igazított suiseki, előtérben pedig egy Bonsai, vagy ikebana). A kiállított tárgyak beállítása különleges művészi érzéket kíván, úgy kell elrendezni, hogy harmonikus kapcsolatban álljanak egymással, és ez a harmónia a látogatóra is kisugározzon.

Japánban hagyományosan három módon állítják ki a bonsai-okat:

• a formális stílus vagy SHIN jellemzője az egyszerű, komoly, méltóságteljes kompozíció. A főnövény legtöbbször egy tűlevelű bonsai, gyakran szigorú egyenes formában. Általában formális ceremóniák alkalmával használják.
• Az informális stílus vagy GYO jellemzője a szabadabb, mozgalmasabb, de egyensúlyban lévő kompozíció. Egyenes, ferde formákat, seprűformákat, csoportokat mutatnak be ezen a módon.
•  A nyitott stílus vagy SO a dinamikus, mozgalmas fák kiállítási módja életszerű mozgalmasság sugall, vagy különböző elemek kombinált bemutatására szolgál, mint pl. shohin, suiseki, kísérőnövények, bambusz, pálmák stb.

Nemcsak a fa, az edény, az asztal vagy a suiseki bemutatása fontos. Sokkal inkább arról van szó, hogyan mutassuk be lekicsinyített hely- és térkínálatnál, a természet egy színhelyét, a bonsai és a többi elem segítségével.

Az aszimmetrikus egyensúly elméletét támasztja alá a háromszög, mint a művészeti elrendezések központi formája. Ezért van az, hogy a bonsai koronájának alapformája a háromszög, melynek jelentései a következők: A csúcs szimbolizálja az eget (igazság), a közbenső ágak az embert (támogatás), az első ág pedig a földet (test).  Egy sík felületen elrendezett, különböző elemekből álló kompozícióban a háromszög a perspektivikus látásmódot aktivizálja, mivel irányvonalakat és iránypontot ad meg (hasonlóan a vasúti sínekhez, amelyek összefutnak a horizonton).  A bonsaik kiállításához legalább három elemre van szükség (példánkban: a sínek két kezdőpontja a háromszög alapjának sarokpontjai. Az a pont, ahol az irányvonalak találkoznak, a háromszög csúcsa az iránypont).  A bonsai, a kísérőnövény és a kiegészítők elhelyezésénél arra kell figyelni, hogy a perspektivikus háromszög alapvonala ne legyen párhuzamos az asztal szélével.

A kiállítási egységekhez hasonlóan, magánál a kiállításnál is érvényes a három dimenzió. A szimmetriát mindhárom dimenzióban kerüljük, pontosan úgy, ahogy a természetben sem minden szimmetrikus. Az elrendezés irányvonalát meghatározhatja egy kellék, egy kísérő növény, fali kép, asztal síkja, vagy az edény pereme. Különböző oldalról nézve a kompozíciót, lehetőség szerint két elem se álljon egy vonalban, és párhuzamos se legyen valamely más kiállított tárggyal.

Ugyanazzal a módszerrel, ahogy az elrendezéseknél iránypontot és -vonalakat képezünk, emeljünk ki egy fókuszpontot. Ez a „gyújtópont” kösse le a figyelmet, ez legyen a teljes kompozíciónk középpontja, a fő motívum. Az összes többi elemet ehhez igazítsuk, hogy kiegészítsék és fokozzák a fő motívum hatását. A fő motívum természetesen egy bonsai, de lehet a suiseki is, ezt segítsük elő azzal, hogy magasabbra helyezzük a többi elemnél. Megoldásként kínálkozik a bonsai asztal alkalmazása. Mellékesen megjegyezve stílustörés lenne, ha a fő elemet megfelelő alap nélkül állítanánk ki.  Egyre nagyobb a választék, különböző alakú és nagyságú asztalokból. Olyan darab mellett kell döntenünk, ami harmonizál a tartóedénnyel és a fával, és kb. 1/3 arányban nagyobb az edénynél.  Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a fát abból a magasságból kell szemlélni, amekkora maga a fa. (általában a fa magasságának 1/2 - 1/3 része). A kiállításon résztvevő többi elemet helyezzük kisebb asztalokra, márvány- vagy falapokra, de figyeljünk arra, hogy egyik része se lógjon ki a bemutatótérből. A kompozícióhoz tartozó elemeket aszimmetrikusan helyezzük el, általában a fő fa az asztalközépen kívül, kissé hátrafelé helyezkedik el. Hasonlóképpen a kísérőnövények és a kellékek se álljanak középen, se pedig közvetlenül a fő fa előtt. Az a szokás, hogy a bonsai és a kísérőnövény mozgásvonala az elrendezésen belül egy képzeletbeli ponton találkozik egymással. Ezért kerüljük azt, hogy a bonsai mozgása túlmenjen ezen a kereten. Ez alól csupán két kivétel van. Első eset: vízesés formában állítjuk ki a bonsait (vizuálisan lefelé mutató mozgás), ez a megismétlődik a kísérőnövény mozgásában, mégpedig a bonsai alapjának irányába hatva. Második eset: függőleges mozgásról van szó, a mozgás a kísérőnövényben tükröződik vissza, ebben az esetben lényeges szempont, hogy nagyobb távolságra kell, hogy álljanak egymástól. Az említett alapszabályok nem kedvtelésből, egyszerűségre, tisztaságra és harmóniára való törekvésből születtek. Arra bíztatja a látogatót, hagyjon időt magának arra, hogy behatóan megfigyelhesse a kiállított tárgyakat, hogy a kiállítás elérje a célját.

Katona Ervin