|
Nemzetközi bonsai kapcsolataim alakulásának színes története 1984-1999
A múlt század nyolcvanas éveinek elején gyakorlatilag semmilyen forráshoz nem lehetett jutni, mely a bonsai neveléssel akár alapfokon is foglalkozott volna. Először a Japán Nagykövetség egy angol nyelvű kiadványához jutottam hozzá, később egy angol brossurához, mely tartalmazta az angol bonsaiklubok címeit. Az itt talált címek csaknem mindegyikére írtam bemutatkozó levelet a kapcsolat felvételének céljából.
Számos barátságos válasz érkezett, végül a Britt Bonsai Társaság kincstárnokával, a londoni Bill Horannal alakítottam ki rendszeres levelezést. E levelezés folyamányaként nevem és címem bekerült a nemzetközi bonsai vérkeringésbe. A levelek megfogalmazása, lefordítása és legépelése sok éjszakámba került ugyan, de megérte.
1984 tavaszán trabantommal életem első nyugati utazását abszolválva kiutaztam Heidelbergbe, ahol a keleti blokkból egyedüliként vettem részt –természetesen saját költségemen- az Európai Bonsai Társaság (EBA) éves rendes közgyűlésén. Itt ismerkedtem meg Paul Lesniewiczzel és John Nakával akik atyai kedvességgel fogadtak be maguk közé.
Paul Lesniewiczé volt ezidőtájt Európa egyik legnagyobb bonsaicentruma, ezért nem volt véletlen a kongresszus helyének kijelölése, bizonyos üzleti és promóciós érdekek is közrejátszottak. Személyesen is megismerkedtem Rene van Tilttel, Marc de Beulauvel, Agnes Muyleart Luncx-szel ( Belgium) Carlo Oddonevel, Gianfranco Giorgival ( Olaszország) Gustavo Batallerrel (Spanyolország) Anthony Rapssal (Lengyelország) és találkoztam végre személyesen is Bill Horannal, valamint az EBA akkori elnökével, az angol gyermekorvos Peter Brownnal. A demonstrációkat a német Horst Krekeller és a japán Terakawa Hocumi tartotta
A későbbiek során többjüket saját hazájukban és házukban kereshettem fel. Illetve láttam őket vendégül Magyarországon.
Négy év múlva, 1988-ban megismételtem az utazást, de ezúttal ketten szorongtunk a trabiban Bács Lászlóval. Az időközben kivívott reputációnak köszönhetően a Lesniewicz család meghívott bennünket saját heidelbergi házába, ahol a vendég apartmanban kaptunk szállást és a családdal étkeztünk. Itt tovább bővült az ismeretségi köröm Pius Notterrel.
Időközben kiépült a kapcsolat a közép európai térféllel is. Ez főként a Hilton szállóban rendezett nemzetközi bonsai kiállításoknak volt köszönhető, ahova kiállítókat hívtunk meg . (Lengyelországból: Éva és Anton Raps ; Zdenek Hrdlicka, Petr Herynek, Petr Jiha: Prága; Vaclaw Novak: Pozsony; Joachim Wippold NDK, Horst Zylla NSZK )
1989-ben Bács Lászlóval Prágába trabiztunk, ahol nagyszabású bosai seregszemlét rendeztek. A fővendég Harry Tomlinson volt, akit a mellettünk lévő reggelizőasztalnál fedeztem fel a szállodánkban Petra Engelkével, későbbi második felesége társaságában. Úgy ismertem rá, hogy korábban a szintén csak levelezéssel megismert skót Craig Coussins videókazettákat küldött demonstrációival. Ha meglehetősen karakteres szakállas, szemüveges arca nem tűnt volna fel, ízes középangol kiejtése is magára vonta volna a figyelmemet. Mivel jelentős honoráriumát az akkori szigorú előírások miatt csak helyben elkölthető cseh koronában kapta, tanácsomat kérte a hasznos elköltés lehetőségeiről. Én CD vásárlást javasoltam és el is kalauzoltam néhány zeneműboltba. A CD akkor még a gazdagok kiváltsága volt, a boltok kínálatának nagyobb részért a fekete műanyag „LP”-k adták, de sikerült segítségemmel egy jelentős és színvonalas jazz kollekciót összevásárolni. Így alapoztuk meg az ismeretséget. 1988-as heidelbergi utunk során utunkat Prágában megszakítva Zdenek Hrdlickáék és a prágai bonsai klub vezetőség meghívott bennünket vacsorára az akkor Kelet-Európában még egyedül álló kínai vendéglőbe. Ez évben szintén ebben a vendéglőben volt a díszvacsora, melynek oldott légkörében a velem szemben ülő német és orosz küldöttnek tolmácsoltam egymás kérdéseit és válaszait anyanyelvükön.
Joachim Wipold meghívására kétszer jártam az NDK-ban. Egyszer Bács Lászlóval vonatoztunk ki Lipcsébe hálókocsival ( abban az időben volt divat a kulcslyukon keresztül altatógázt fújni a fülkébe és a mélyen alvó utasokat kirabolni- ezt szerencsénkre megúsztuk) Másodjára 1993-ban a családjához hívott meg, a német-lengyel határ mellé. 16 éves Golfom a cél előtt néhány tíz kilométerrel furcsa hangokat hallatott, így motorját megérkezés után generáloztatni kellett.
1990 Májusában Londonba repültem, hivatalos kiküldetésben. A hivatalos program végeztével Nottinghambe látogattam Harry Tomlinsonhoz, // akinek Greenwood Garden Bonsai Stúdióját még további két alkalommal volt szerencsém viszontlátni. Egy ilyen látogatást felhasználva jutottam el Peter Brownhoz, és Bill Jordanhoz, akinél éppen Peter Adams vendégeskedett //A rendkívül sűrű programba éppen hogy belefért, hogy felbuszoztam Skóciába, Edinboroughba, hogy itt személyesen is találkozzam Craig Coussinssal, akivel leveleztem.
Visszaúton először Valenciába repültem, szintén hivatalos kiküldetésben, s ha már ott voltam, 3 feledhetetlen napot töltöttem a korábban Heidelbergben megismert Gustavo Bataller meghívására családjával. A Valenciához közeli sziklás hegyoldalba épített házából csodálatos kilátás nyílott a szemközti hegyoldalon fekvő narancsligetekre.
1991-ben a bázeli Paul Engel-Hochenstrasser hívott meg Svájcba, aki kíváncsi volt a szellemes karácsonyi üdvözlőkártyák küldőjére, melyet az ország egyik legjobb karikaturistája rajzolt minden évben kérésemre- gimnáziumi osztálytársam lévén szívességből. Bázelből autóztunk át az EBA kongresszusnak helyt adó Lenzburgba. Kedves vezetésével nemcsak Pius Notter házát és gyűjteményét látogattuk meg, hanem néhány kiváló gyűjtőt a Jura hegységben (Martin Weber, Egon Traxner). A záróvacsora fénypontjaként minden résztvevő nemzet képviselője egy kis nemzeti zászlóval ellátott ginkgo bonsait ültetett egy kőlapon lévő ginkgo erdőbe. Igen nagy büszkeséggel ültettem el a piros-fehér-zöld zászlócskával megjelölt páfrányfenyőt. Az est másik nyeresége, hogy vendéglátóm bemutatott a mellettünk lévő 8-as vacsoraasztalnál ülő Nisizawa Szumikónak, aki később mindkét japán utam alkalmával a legbarátibb vendégszeretetében részesített. Az utazás kellemetlen része, hogy indulás előtt 3 héttel egy olajfolt miatt összetörtem magam ( repedt bordák és törött szegycsont) és trabimat ( totálkár) így a tervezett autózás helyett vonattal utaztam, úgy, hogy emelni és tüsszenteni, köhögni a fájdalom miatt nem tudtam.
1992 szó szerint kiugró év volt az életemben. Nemcsak előző munkahelyemről ugrottam ki, hanem februárban másfél hónapra Japánba ( egy ösztöndíj kapcsán). A Lenzburgban megismert Nishizawa Sumiko személyes ismerőse lévén megszervezte találkozásomat Saburo Katoval omiyai házában, valamint néhány nap múlva a másik világhírű ismerősével: Kimura Maszahikóval. Ugyancsak ez alkalommal személyesen is felvettem a kapcsolatot a Japán Bonsai Társasággal, amellyel korábban levelező viszonyban voltam és megtekintettem a híres, februáronként az Ueno parkban megrendezett Kokufu bonsai kiállítást.
Extra napokat töltöttem az 1993 Észak-Olasz Trentinoban, a Garda tó északi végén lévő Arcoban. Carlo Oddone meghívására -ban és 1995-ben, másodjára lelátogatva Pistoiába, a híres Constantino Franchi faiskoláit, bonsai centrumát és magángyüjteményét is megtekintve, majd Gianfranco Giorgi vendégeként 3 napot töltve Firenzében.
Ugyan rövid látogatások voltak, de meg kell említenem az időközben már felszámolt bécsi Auer-Haas bonsai kertészetben tett egyesületi buszkirándulásunkat a Wagrammer utcában, valamint két találkozásomat a holland Lodder úrral, annak bonsai nagykereskedésében Vleutenben, továbbá pozsonyi és nyitrai meghívásomat is ( utóbbi helyen előadást is tartottam) , melyek során sikerült megalapozni a későbbi együttműködésünket a szlovák gyüjtőkkel. A Kecskeméti Zoltán felfedezte karintiai Seebodenben is többször megfordultam.
1998-ban lemondtam az általam alapított Egyetemi Bonsai Club elnöki posztjáról, melyet 15 éven keresztül töltöttem be.
1999-ben hat hónapot éltem egy ösztöndíj kapcsán Japánban: egy hónap nyelvtanulás Kiotó mellett és öt hónap irodai munka az Akita megyei Önkormányzatnál és egy helyi kertépítő cégnél. Akitában sikerült felvennem a kapcsolatot az egyik helyi bonsai egyesülettel, valamint több amatőr gyűjtővel és egy professzionális bonsaikertésszel. Számos kiotói kert megtekintése mellett a kiotói botanikuskert bonsai gyűjteményét, valamint Szumikó minden ajtót kinyitó ajánlatával a tokiói bonsai múzeumot is megnézhettem. Külön nyeresége volt a huzamos kint tartózkodásnak, hogy a német, az angol és az orosz mellett a japán nyelvet ( az írás nélkül !) és annak akitai szlengjét sikerült a napi beszédkészség szintjén elsajátítanom.
Nemcsak én jutottam el külföldre, de meghívásomra sok-sok európai bonsaibarát jött el hozzánk Budapestre családunknál elszállásolva, többször a saját, mint egyesületi vendégként. A teljesség igénye nélkül hadd idézzem fel nevüket: Gerhart Stellmach, Gianfranco és Franceska Giorgi, Harry Tomlinson, Zdenek Hrdlicka, Vena Hrdlickova, Petr Jiha, Petr Herynek, Nishizawa Sumiko, Joachim és Ursula Wippold, Horst Zylla, Agnes Muyleart Luyncx és férje Emil, Raphael Shemi, Kézdivásárhelyről erdélyi egyetemi hallgatók.
Mielőtt bárki is irígykedne a fentiekben vázolt utaim kapcsán, figyelembe kell vennie, hogy magamnak kapartam ki a gesztenyét, mindent magam készítettem elő, a költségeket magam álltam. Az előkészítés komoly szervezéssel és munkával járt. Ne feledjük, hogy a telefax az irodák jó részében még a nyolcvanas években is újdonságnak számított. A lassú levelezés és drága hivatali telefon (otthoni beszerelésére még csak várakoztam…) mellett a kattogó telexgép volt sokszor a segítségemre ( ki emlékszik ma már rájuk a mobil telefonok világában?) A terjedelem megszabottsága miatt nem szerepelhetett olyan életveszélyes kalandom, mint útközben javíthatatlan műszaki hiba miatt a több kilométeres olasz alagutakban mindenféle fényt nélkülöző ( beleértve a féklámpát is) autózásom. Ma már csodálom, hogy élve megúsztam…
Aki bármilyen hobbyval foglalkozik, magán a tevékenység okozta örömön túl rengeteg értékes ismeretre és önzetlen barátra tesz szert. Azonban soha sem szabad elfeledni, hogy csak akkor tud valaki egy dobozból kivenni, ha abba előzőleg maga is beletett valamit. Ezen túlmenően ennek az invesztíciónak önzetlennek és spontánnak, szívből fakadónak kell lennie, nem számítónak és viszonosság elvárónak. Sajnos tapasztalnom kellet, főleg a Lajtától Keletre a fentiek figyelmen kívül hagyását, melyet kevésbé diplomatikusan fogalmazva potyalesésnek szoktak nevezni. Ugyancsak visszatetszést kelt a kezdők jóhiszeműségét és tájékozatlanságát kihasználó gátlástalan üzletelés. Megítélésem szerint ez élesen szembe megy a bonsai nevelés eredeti céljaival és léleknemesítő lehetőségeivel.
Így utólag visszatekintve, csaknem negyed század távlatából alig akarom elhinni, hogy a fentiekben vázolt utazások, azok előkészítése, a klub folyamatos működtetése, nemzetközi levelezés, szakcikkek és a Magyarországon először publikált szerény méretű ismeretterjesztő bonsaikönyv megírása, a kiállítások szervezése, mindez főállású munkaviszonyom mellet belefért időbeosztásomba. Közben gyakran eszembe jutottak Humphrey Bogart zárómondata a méltán világhíres Casablanca című filmből, melyhez mindig is törekedtem igazodni: „Átkozottul nehéz a legjobbnak lenni!”
Valóban nem volt könnyű, de a megoldandó feladatok, a néha infarktus közeli helyzetek megoldása engem is alakított, tapasztaltabbá tett és nem mellékesen olyan bonsai gyűjteményre tettem szert, melynek darabjai Európa különböző országaiból származnak, számtalan fácskát Japánból hoztam magammal, s ha rájuk pillantok, bevillanak azok a kalandok, ahogy megvásároltam és haza hoztam őket.
Külföldön készült felvételek

John Nakával és Paul Lesniewiczcel, 1984, hajókirándulás a Neckar folyón.
Bill Horannal, Marc de Beuleuvel és John Nakával (Heidelberg 1984)
Jochim Wippolddal németországi nyomdájában
a klub jubileumi plakátját készítjük elő nyomtatásra.

Faültetés után Lenzburgban, háttérben Pius Notter (Svájc)
Paul Engel-Hochenstrasserrel és Martin Weberrel (Svájc)

Rene van Tilttel (Heidelberg 1984)
Craig Coussinssal, Edinburgh, Skócia

demonstrációt tartok Arcóban
Egészségedre Harry! Úton Angliából a holland nagykereskedőkhöz, komphajón

Ken Acutával és Nisizawa Szumikóval ( Tokió)

Kato Szaburóval teázom, a róla szóló cikket bemutatom
BUDAPESTI FÉNYKÉPEK:
Meghívásomra az első hazai demonstrációt tartja az osztrák Gerhard Stellmach (a kép bal oldalán)
Tony Meyer ( Washington DC), Bács László ( Istenhegyi út) Horst Zylla (NSZK)
Gianfrano és Francesca Giorgi az óbudai Kéli vendéglőben
Ursula Wippold, Agnes Muyleart férjével, Emillel, dr. Papp Jánossal beszélgetek. Dunai hajókirándulás a külföldi kiállítók és előadó tiszteletére.
Bíró Tamás
birot@budapest.hu
|